2017. évi kérdőív a szenior úszók szövetségének tevékenységével kapcsolatos észrevételekről, feladatokról és javaslatokról.


Mindenkinek köszönjük, hogy a kérdőív kitöltésével segítette az elnökség munkáját! Külön köszönjük a dícsérő szavakat, amit a munkánkkal kapcsolatban írtak. A kérdőív anonim ezért, aki aláírta nevét, ezt nem szerepeltetjük.

A múlt évhez képest, kevesebben 137-en töltötték ki a kérdőívet. Az összes válasz statisztikáját ide kattintva tekinthetitek meg!

A kérdőív utolsó kérdésével kapcsolatos egy észrevétel. Az elnökség munkájával való elégedettségre kérdeztünk rá. Azt a választ, hogy nem ismerik a munkánkat 48,2%-a választották. Egy héttel a kérdőív feltöltése előtt, szintén a www.mszuosz.hu honlapon és azon Facebook oldalon is ahol ez a kérdőív kiajánlásra került, részletesen ismertettük az elnökség munkáját, feladatait. Azért tartjuk fontosnak megjegyezni ezt a tényt, mert az előző évek kérdőíveiben többen a sporttársak közül hiányolták a megfelelő kommunikációt és tájékoztatást. Sajnos úgy tűnik nincs üdvözítő módszer arra, hogy az információt eljuttassuk mindenkihez.

Az elnökség a kék színű válaszokban fogalmazta meg a javaslatait vagy véleményét a piros kiemelt szöveggel, a szövetség elnöksége által tervezett vagy már végrehajtott intézkedéseket, tevékenységeket emeltük ki. A felvetések, javaslatok és kritikák sorszáma folyamatos későbbi leveleitekben kérjük erre hivatkozzatok!

Sorsz. Ha bármilyen kérdése, véleménye vagy javaslata van a hazai szenior úszással kapcsolatban kérjük írja meg

Az elnökség válasza, javaslata

1.

Köszönöm a munkáját mindenkinek, aki tesz azért (versenyt szervez, csúcsokat tart nyilván, vagy bármi egyebet tesz azért, hogy a szenior úszás Magyarországon továbbra is létezzen, fejlődjön. Kritikát, csak az fogalmazzon meg, aki előrevivő javaslatot tesz mellé, vagy maga is munkát végez a szenior úszásért.

Köszönjük a dícsérő szavakat.

2.

Úgy vélem, hogy egy konkrét javaslatom van. A Gyulai verseny rendezőinek javaslat, hogy bizony, ha nyáron a 40 fokban ők rendeznek egy 3 napos versenyt, jó lenne biztosítani a lelátó fölé ponyvát, ernyőt vagy bármit, ami árnyékot ad! Felelőtlenségnek vélem, hogy a versenyzők, a nézők a tűző napon kell várják a számokat, eredményeket. Rengeteg az idős versenyző és bizony ez is sokat számít szerintem egy versenyen. Ezen felül jó lenne, ha a versenybíró hölgy, aki ott rendezkedett a 3 napban, nem viselkedne ennyire embertelenül és gorombán. Két nála jóval idősebbel szemben olyan tiszteletlen volt és ehhez társult egy fiatal bíróleányzó szemtelenkedése is! Egy cseppet úgy vélem, hogy nem csak a bíróknak járt volna az árnyék a napszúrás ellen, hanem mindenkinek, aki megjelent a versenyen. De egy jó néhány méterrel az asztal mögött az árnyékba ülő idősek feje fölül eltolták az asztalt, hogy még direkt azért is a napon üljön...és még szemtelenek is...szerintem ez nem illik egy szenior úszást képviselő személytől! Elnézést, de ez nyár óta nyomja a lelkem! Nagyon gorombák voltak és ennek fültanúja voltam! Javaslom, legközelebb a versenyzőkre, sőt leginkább a nem versenyző kísérőkre is kellene gondolni, hogy ne kapjon napszúrást már, ha elutazott több száz kilométert!!!! A legszimpatikusabb verseny számomra Törökbálint volt! Színvonalas volt és nagyon kedvesen fogadtak minket!

Az észrevételt és javaslatot eljuttatjuk a versenyrendezőkhöz.

3.

Hálás vagyok az elnökségnek, hogy vállalják ezt a nem kis feladatot....

Köszönjük az elismerést. Igyekszünk tanulni a saját hibáinkból és ezért is készítjük az évvégi kérdőíveket. Az elismerés pedig azért fontos, mert ebből látjuk, hogy jó dolgokat is véghezvittünk.

4.

Az mszuosz kizárásával szervezendő masters BUD VB 2017 gyalázat! A sportvezetés nem támogatja a magyar seniorok felkészülését, VB indulását és ez felháborítóan semmibe veszi ezt a közösséget. Az mszuosz ezellen fel kell lépjen, minden lehetséges vagy lehetetlen eszközzel: akár az indulás bojkottjával, annak lehetőségének bejelentésével, testületi lemondással tiltakozásként. A csendes kiábrándultság haszontalan.

A bojkottot semmiképpen nem támogatjuk, mert azzal rengeteg munka veszne kárba. Példának hoznánk fel a 2015-ös kazanyi VB-t, amelyet az ukrán sporttársak bojkottáltak a kelet ukrajnai polgárháborús helyzet miatt. Minket is kérdeztek, hogy csatlakozunk-e hozzájuk. Ők nem mentek el, de a versenyzőik egy része, akik a kecskeméti Duna kupán ukrán csapatok színében indultak a VB-n orosz csapatokat képviseltek. Nem hisszük azt, hogy egy hasonló megoldás bármire jó lenne.

5.

Most, hogy talán új vezetősége lesz az úszószövetségnek, el kellene hitetni velük, hogy a szenior versenyzés nem egy "dzsembori".

Igyekszünk minden tájékoztatást megadni a sajtó, média és a MÚSZ felé amennyiben a szenior úszással kapcsolatban érdeklődnek.

6.

nyugat-magyarországi versenyek és budapesti versenyek megrendezését javaslom

Az elmúlt években volt rá próbálkozás (régebben Székesfehérvár egy napos, újabban Budaörs, Százhalombatta, Győr, Pécs). Dunántúlon kevés egyesület van érthető módon a dél alföldön ahol sok egyesület van gyakrabban rendeznek versenyeket. A rövid pályás OB színhelye 7 alkalomból 5 ször Százhalombatta. A budapesti és dunántúli klubok vállalják fel a versenyrendezést, örömmel bevesszük a versenynaptárba, ha jelentkeznek.

7.

Mivel a MUSZ nem ismeri el a szövetségünket,minden csak erőlködés.A VB és EB a nevezések egyesületi szinten történnek.

A helyzet azért nem ennyire egyszerű. A MÚSZ egyetlen kapcsolattartó a LEN és a FINA felé. A két sportági Európa és világ szövetség érthető módon nem akar egy országból több szövetséggel kapcsolatot tartani. A MÚSZ-al a munka kapcsolatunk mindkét irányban működik. A dolog természetéből adódóan főleg ők keresnek meg minket ránk vonatkozó feladatokkal ilyen például a TOP10-es éves ranglista. A szenior Európa csúcsok hitelesítését ugyanakkor tőlünk fogadja el a LEN. A LEN versenynaptárba a MÚSZ tud felvinni versenyt és amikor erre kértük a munkatársait mindig szívesen segítettek. 2011-ben Jalta volt az utolsó EB, ahová papíralapon kellett kiküldeni a nevezést, s átutalni a regisztrációs és nevezési díjat, valamint kellett a MUSZ pecsétje. Innentől kezdve elektronikus nevezés van, s közben saját bankkártyáról kell utalni a megfelelő összegeket. Ezt, minden országból, minden versenyző ugyanúgy intézi, a saját országa szövetségének ehhez semmi köze.

8.

Jó volna legalább évi egy budapesti verseny is 50-es medencében. Jó volna, ha a versenyjegyzőkönyvek mindig tartalmaznák a részidőket is.

A budapesti csapatokat kellene megkeresni ezzel a javaslattal. Azt tudni kell, hogy egy verseny nevezési díjakból származó bevétele 1500 rajt esetén (ez a legtöbb rajt amit valaha magyarországi szenior versenyen teljesítettek) 900 ezer Ft. Egy nyoc sávos medence bérletidíja nem Budapesten 80 ezer Ft/óra. Két napra nyolc órával számolva csak a medence bérlet 800 ezer plusz az időmérő, versenybírók, eredmény feldolgozás és az érmek. A budapesti árakról nincsenek információink, de olcsóbb nem lehet mint egy vidéki uszoda.

9.

Megjegyzés az 1-ső kérdéshez: Budapesten lakom, de békéscsabai színekben versenyzek. Nagy segítség lenne/gondolom sokunknak/ valamilyen kedvezményes uszodahasználati bérlet, esetleg ezt lehetne teljesítményhez, részvételhez kötni. Sok sikert az adatlapok feldolgozásához! Szép karácsonyt és boldog új évet kívánok!

Többen úsznak lakhelyüktől távoli egyesületek színeiben. Sajnos az edzést Budapesten nehéz megoldani. Sokszor a magas ár nem is alegnagyobb akadály a hely hiányzik. Versenyzői jegyet csak az adott uszodával szerződésben lévő egyesület tagjai kaphatnak.

10.

Az 5 versenyszamban való rajthozallást preferalom a VBn! Ez több lehetőséget jelent mindenkinek, hogy lemérje tudását. A 3 számra korlátozás számomra elfogadhatatlan. Ha a résztvevők számát skarjak korlatozni, azt a nevezési szintidők lejjebbvitelével lehetséges!

Ezt az információt hivatalosan nem olvastuk eddig. Gondojuk a londoni EB események miatt gondolja ezt a véleményt író sporttársunk. A VB szervező bizottság személyes felelőssége a verseny kiírás /a szintidők a FINA által kerültek megállapításra/ ezért ebbe az MSZUOSZ-nek nincs beleszólása.

11.

A Senior úszás hátérbe kerül,pedig ez nem jó ! A Törökbálinti Klub minden évben indul Világ versenyen és a sikereket halmozza a Magyar Nemzetnek ! A Dicséretből elég,ha Valakinek van Szponzora akkor el tud indulni,minden versenyen !! Kérlek Benneteket,hogy ezt Vegyétek tudomásul és segítsétek a kiemelkedő Klubokat és versenyzőket ?!

A Törökbálinti Senior ÚC a legtöbb világversenyeken elért éremmel rendelkező klub. Több Európa és világcsúcstartó is úszik színeiben. Ezt mindenki elismeri a szenior úszó társadalomban. Az MSzÚOSz csak pályázaton elnyert pénzekből tudja támogatni az egyesületeket. Ezek a pénzek amennyiben nyerünk, sajnos csak bizonyos a pályázat feltételeiben szereplő célokra használható. Sajnos erre a célra nem fordítható ebből pénz. l Az egyesületek viszont szintén pályázhatnak, s ők már a bevételeikből tudják a kiemelkedő versenyzőik versenyzését támogatni. Javaslat, pályázzanak az egyesületek. Éppen most írták ki a NEA működési és szakmai pályázatát, mely lehetővé teszi mind a versenyek rendezését, mind a versenyeken való résztvétel támogatását.

12.

Az egyesületeket nehéz elérni.

Javasoljuk az MSZUOSZ honlapján az egyesületek rovatban megadott e mail címen keressék.. Ha nem sikerül valakit elérni kérjük írjanak az elnökségnek.

13.

Budapestiként sokat kell vidékre utazni. A szenior versenyek többsége dél-kelet Magyarországra korlátozódik. Ha lehetne kérni budapesti rendezésű versenyeket egyet-kettőt, az nekünk fővárosiaknak pénztárca kímélőbb lenne. Jó ötlet a kérdőív, köszönet, hogy véleményt adhatunk. Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánok

A 8. kérdésre adott válaszunkat tudnénk megismételni. A budapesti rendezés olyan hatalmas költségekkel jár, hogy azt egyetlen budapessti illetőségű csapat sem tudja bevállalni.

14.

Többször hallottam , hogy több éves fiatalkori versenyzői múlttal rendelkezők sem tudnak arról, hogy léteznek szenior versenyek. Szükséges szerintem az, hogy ezek és a klubbok léte országosan ismert legyen valamint az , hogy a rendszeresen uszodába járó de versenyzői előzményekkel nem rendelkezők számára is világos legyen : akár ők is lehetnek klubtagok vagy versenyzők.

Az internet világában bármelyik keresőbe beírva a szenior úszás szavakat az MSZUOSZ honlapjára talál a kereső. Javasoljuk a személyes ismerősökbek személyes információval szolgáljanak a máér versenyző sporttársak. Érdekesség képpen jegyzem meg, hogy egyszer a debreceni csapatnál elkészítettük egy kit ki szervezett be a csapatba listát. Kiderült, hogy voltak nagyon aktív népszerűsítők!

15.

Fontos lenne, hogy sportként tekintsenek a szenior úszásra, ne csak mint szabadidős tevékenységre. Nemzetközi szintű, egyesített statisztikai rendszerek létrehozása, fenntartása fontos lenne a nemzetközi versenyek jó tervezhetőségéért, persze ehhez a FINA-n és LEN-en belül több szóhoz kellene jutnia a szenior szervezeteknek általában is (nemcsak a magyarra gondolva).

Erre volt javaslatunk a FINA felé, kb 5 évvel ez előtt, de nem mutattak érdeklődést a téma iránt.

16.

A masters Europa -és világverseny szintidejei véleményem szerint nem helyesen megállapítottak, ennek köszönhető volt a tavalyi Eu bajnokság vitatható nevezési-és versenyzési lehetősége. Ez várhatóan az idei VB-n is problémát fog okozni( nagyon sok lesz a nevezés, elégtelen lehet így a bemelegítés stb. ) későbbiekre vonatkozóan magasabb színtidők meghatározása lenne célszerű.

A szintidőket lehet erősíteni, de mit ér ez, ha nem ellenőrzi senki, hogy valóban megúszta a nevező. Az eredmény az lesz, hogy rengeteg úszó fog NT No Time = nem úszta meg a szintidőt megjegyzéssel szerepelni. Lásd a 10. pontban adott válaszunkat is.