VERSENYKIÍRÁS
73/2005

IX. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY
HAJDÚSZOBOSZLÓ
2005. május 7 - 8.

JENEY TIBOR EMLÉKVERSENY

A verseny rendezői: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata
Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő Rt.
Hajdú-Bihar Megyei Úszó Szövetség
Debreceni Szenior Úszó Klub
A verseny támogatói: SONO-PRESS Bt., Gyula
MÚSZ Senior Úszó Alszövetség
A verseny helye: Hajdúszoboszló, Árpád Uszoda 50 méteres, 8 pályás, feszített víztükrű fedett versenymedencéje (Hajdúszoboszló, Böszörményi u. 35.)
A verseny résztvevői: A versenyen indulhatnak mindazok, akik 2005-ben 25 évesek vagy idősebbek, tehát 1980-ban vagy korábban születtek, sőt a 0. korcsoport (1981 – 1985 közöttiek) részére is meghirdetjük versenyünket!
(A bemutató versenyszámokban és a családi váltóúszásban természetesen fiatalabbak, gyerekek is indulhatnak.)
A versenyre külföldi sportolók jelentkezését is várjuk!

A korcsoportokat 20 évtől öt évenkénti váltással, váltóban az összéletkor alapján hirdetjük meg:

0. 1981-1985 IV. 1961-1965 VIII. 1941-1945 XII. 1921-1925
I. 1976-1980 V. 1956-1960 IX. 1936-1940 XIII. 1920 és korábban
II. 1971-1975 VI. 1951-1955 X. 1931-1935 
III. 1966-1970 VII. 1946-1950 XI. 1926-1930 


Váltóknál:
0. 80- 99 év III. 160-199 év VI. 280-319 év
I. 100-119 év IV. 200-239 év VII. 320-359 év
II. 120-159 év V. 240-279 év VIII. 360 év felett


A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. Előzetes sportorvosi vizsgálat ajánlott!

Pontverseny: Az egyéni versenyszámok első nyolc helyezettje sorra 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot kap, a váltók kétszeres pontszámot érnek. A legjobb csapat, a legjobb hazai vendég-csapat és a legjobb külföldi csapat címekért lehet versenybe szállni!
Értékelés: Az időfutamokban elért időeredmények alapján (elektromos időmérés).
A versenyen az egyrajt szabály érvényes!
Díjazás: Valamennyi egyéni és váltó versenyszámban korcsoportonként az első három helyezett éremdíjazásban részesül. A bemutató versenyszámok 20 évesnél fiatalabb résztvevői és a családi váltóban indulók egyedi emléklapot kapnak.
Nevezési díj: Egyéni versenyszámoknál 500 Ft,
váltótagonként 250 Ft.
A nevezési díjat az alábbi címre kérjük
küldeni: Dr. Rentka László, 4028
Debrecen, Zoltai Lajos u. 11. sz.
A 70 éven felüli szenior úszók napi két egyéni számban nevezési díj fizetés nélkül indulhatnak. A 280 év feletti váltók nevezési díj fizetése nélkül indulhatnak. A bemutató számokban és a családi váltóúszásban az indulás díjtalan. A helyszíni nevezés pótdíja 100 Ft nevezésenként (helyszíni nevezéseket csak korlátozott számban tudunk fogadni)! Külföldi versenyzők a helyszínen fizethetnek!
Nevezési határidő: 2005. április 30. A számítógépes versenyértékelés miatt nevezési kartonok helyett elég egy listás nevezést küldeni (név, születési év, korcsoport, egyesület, versenyszámok, nevezési idők):
Levélcím: Dr. Rentka László 4028 Debrecen, Zoltai u. 11.,
Fax: Scheirer Emese, GRATIS Bróker Rt., (52) 451-570
E-mail: rentkaszenior@freemail.hu


Az uszoda előterében lévő paravánokon minden egyesülettől szívesen fogadunk bemutatkozó anyagot (versenykiírások, fotók, beszámoló nemzetközi versenyszereplésekről, versenyzők bemutatkozása, Internet elérhetőség stb. ) Az anyagot lehetőleg előre kérjük postán megküldeni!


A versenyszámok:

2005. május 7. (szombat) 14.00 2005. május 8. (vasárnap) 8.30
(melegítés 13.00 órától)(melegítés 8.00-tól)
50 m bemutató úszás gyerekeknek (gyors, mell) 7/ 400 m gyorsúszás
1/ l00 m gyorsúszás 9:30 órától ismételt melegítési lehetőség
2/ 50 m mellúszás 
3/ 100 m hátúszás 8/ 100 m pillangóúszás
4/ 50 m pillangóúszás 9/ 50 m gyorsúszás
Családi váltóúszás
(2x50 m, 3x50 m, 4x50 m, 5x50 m távokon,
legalább két generáció!)
10/ 100 m mellúszás
11/50 m hátúszás
5/ 200 m vegyesúszás 12/ 4x50 m gyorsváltó
6/ 4x50 m vegyesváltó 13/ 4x50 m mix vegyesváltó


A versenyszámokat először a férfiaknak, majd a nőknek rendezzük. A különböző korcsoportok együtt úszhatnak, de külön értékeljük őket.

A versenyiroda az Árpád uszodában május 7-én (szombaton) 10.00 órakor, május 8-án (vasárnap) 8.00 órakor nyit.

Szállás: Hungarospa Hajdúszoboszlói Rt. Thermál Tourist
H-4200 Hajdúszoboszló, Szt. István park 1-3.
Telefon/fax: (36-52) 558-551


1./ Szállás az uszoda közvetlen szomszédságában található 2*-os hotelben, reggeli nélkül. Elhelyezés: 1 szobás 2 fős fürdőszobás apartmanokban. Szállásdíj: 3.900,- Ft/fő/éj

2./ Szállás az uszodától kb. 800 m-re fekvő 1*-os hotelben. Elhelyezés: 2-3-4 ágyas mosdókagylós szobákban. Részvételi díj: 2.500,- Ft/fő/éj

3./ Szállás az uszodától kb. 1000 m-re található panzióban. Elhelyezés: 2 ágyas fürdőszobás szobákban. Szállásdíj: 4.300,- Ft/fő/éj reggelivel

A szálláshelyeken max. 100 – 120 férőhely áll rendelkezésre.
Jelentkezési határidő: 2005. április 22.

A korábbi években nagy népszerűségnek örvendő Hotel Thermal Terápiát átépítik és bővítik, egy 3*-os gyógyszálló lesz a helyén, így ez most sajnos nem szerepel az ajánlatok között!

Közös vacsora és esti rendezvény Hajdúszoboszlón, a strand területén lévő Bográcstanyán: a szombati verseny után 19.00 órától rendezzük meg. A kerthelyiséggel is rendelkező étterem éjfélig élőzenét szolgáltat. Jó hangulat esetén hosszabbítás lehetséges! A tavalyinál sokkal jobbnak ígérkező program szervezője Szabados József szenior úszó, a Debreceni Szenior Úszó Klub gazdasági ellenőre. Közvetlenül nála lehet jelentkezni a vacsorára, lehetőleg az április 30-i nevezési határidőig.
Tel.: 06-20-9339-345

„A” menü:
Sajttal, sonkával töltött pulykamell
Petrezselymes burgonya
Mongol káposztasaláta 1.380 Ft

„B” menü:
Brassói aprópecsenye
Alma paprika 1.220 Ft

Ízelítő az ital árakból:
5 cl Unicum 390 Ft
5 cl Napoleon 260 Ft
5 dl Kaiser sör 350 Ft
5 dl Soproni ászok 290 Ft


Reggeli és ebéd az uszoda éttermében is rendelhető a helyszínen.


Debrecen, 2005. március 26.

Dr. Rentka László
a verseny szervezője

Cím: 4028 Debrecen, Zoltai u. 11.

Munkahelyi telefonszám: 36 (52) 580-063
Otthoni telefonszám: 36 (52) 403-164
Mobil: 06-30-742-5244

Fax: Scheirer Emese, GRATIS Bróker Rt., (52) 451-570
Fax: Dr. Rentka László, Balmazújvárosi
szemészeti szakrendelés, (52) 580-061

E-mail: rentkaszenior@freemail.hu