A napokban van két éve, hogy rendszeresen járok a Debreceni Szenior Úszó Klub edzéseire. Ennek alkalmából saját ötletemből és Rentka László edzőnk kérésére egy rövidke visszaemlékezést, értékelést írtam.
A legelső alkalom aligha feledhető. Bebotorkáltam a medencetérbe, és akár egy félénk őzgida a bakok közt, éppen bemutatkoztam volna az ismeretlen edző személyének, aki viszont megnyikkanásomkor a "Maga úszni jött? Akkor mire vár? Ugorjon be, gyerünk, hadd lássam, mit tud!" - parancsot már fejes közben befejezve keresztül húzta a számításaimat. Félig felhúzott úszósapkával és selejtes úszószemüveggel belevetettem magam a négyes pálya poklába, ahol a gyorsúszók között mellben evickélve próbáltam lépést, vagyis tempót tartani. Annyi esélyem sem volt, mint hóembernek a pokolban, így két hossz után be-és kimelegedve kaptam a rajtkő után.

Rövidesen a "tudok úszni" állítás relatívabbnak tűnt, mint valaha. Bár tény, hogy három éves korom óta megálltam a helyem a vízben, itt minden egészen új távlatba helyeződött. Két-három hónapig külön sávban edzettem, legalább egy részét próbálva teljesíteni a mellettem száguldó, pillangószárnyaikat tárogató újdonsült társaim teljesítményének. Ahogy készen álltam, beálltam a lassabb sáv végére, és lihegve, de nagy igyekezettel kullogtam edzéshosszat, le-lemaradozva a végen.

Persze a nehézkesen induló fejlődés nem itt állt meg, sokkal inkább itt kezdődött. Sokrétű motivációim között ott szerepeltek edzőnk néha elismerő, néha csípős megjegyzései, illetve a tény, hogy egyes jóval fiatalabb hölgy úszótársaim úgy húznak el mellettem, hogy csak a habot látom utánuk a víz felszínén. Mindezek és persze az önmagammal szembeni elhatározások arra késztettek, hogy amikor csak tehetem, tartsam a heti legalább két edzést, és a légszomj teljében is igyekezzek helyt állni. Idővel aztán befutottak az apró, személyes sikerek, először a teljes tartamában teljesített edzések, majd Lucánk talán akaratlan büszkeség-hajtotta motivációjára pár perc oktatás után a víz alatt leúszott huszonöt méter is teljesíthetővé vált.

Versenyeken aligha indultam, a TEK egyetemi kupán próbáltam csupán szerencsét, de az erős mezőnyben nekem nem termett babér, de érem sem. Bár a második alkalommal szintén a mezőny kiegyenlítetlenségéből fakadóan két versenytársamat egy bő fél medencehosszal győztem le mellúszásban. Váltóban már jobban szerepeltünk, rögtönzött csapatom négy tized másodperccel maradt le a bronzról.

Tiszteletem tettem Nyírbátorban is a huszonnégy órás rekordkísérleten, de itt a mondat elején használt kifejezés a leghelyesebb. Kimerült időszakomban úgy látszik a hosszú távú úszás nem nekem való, de megígértem magamnak, a klubnak és minden férfi becsületének, hogy a következő adandó alkalommal kiköszörülöm a csorbát.

Két év nem sok, főleg ha a mellettem és előttem úszókra tekintek. De arra pont elég, hogy az elszánt de amatőr sportúszó magához képest eredményeket érjen el, még ha csak azt is, hogy jobb pillanataiban már egyre gyakrabban ő vezeti a sávját. Arra remek, hogy megismerje önnön fejlődésének lehetőségét, és az éppen formásodásnak indult vállaira ismerőseitől pár kedves megjegyzést kapjon. Arra, hogy lényegében kicsit magába szálljon, és rájöjjön két dologra: nagyon sok tér van még a fejlődésre, és mindez ha nem is egy, de sok-sok karnyújtásnyira (karcsapásnyira) van, akár egy olyan medence túlvége, melynek hosszát méterek helyett években és kitartásban lehet mérni.

Minden kedves úszótársamnak távollétem idejére is kellemesen kimerítő edzéseket kívánok!

Utóirat: Bocsánat, az elutazásomat megelőző búcsúzóul leúszott négyzáz pillangó és az ígéretem, miszerint odakint is folytatom a rendszeres edzést kimaradtak a cikkből.

Edzői utóirat: Szebellédi Soma utolsó edzésén 16x25 m-t teljesített velünk pillangóúszásban. Rendszeres edzéseit külföldi tartózkodása alatt is folytatja Magdeburgban. Fejlődése az úszás terén eddig is meghaladja a várakozásokat. Mi jöhet még? Áprilisban találkozunk, Soma!

Rentka László