A szürke eminenciás


Miklós Attiláról lesz szó pár sor erejéig.

Tudjuk róla, hogy a hosszabb gyorsúszó távok specialistája, számos szép eredménnyel büszkélkedhet. Tudjuk azt is, hogy otthonos a számitástechnikában és ennek köszönhetően a váltók összeállitása a fontos versenyeinken az ő vállán nyugszik. Úgy látszik, hogy az eredmények visszaigazolták a szoftver (Attila) hatékonyságát.

Ennél is fontosabb azonban az a sziszifuszi munka, amit a magyar szenior úszósport érdekében (néha társakkal együtt) tesz. Begyűjti a versenyeredményeket és mindenki számára könnyen elérhetővé teszi egy intelligens WEB felületen. Az eredmények mint ranglisták (éves, relativ, örök) tanulmányozhatók. Bizony, ez egy fontos visszacsatolás a szenior úszósportnak. Megkockáztatom, hogy néhány jónevű úszó alkalmanként azért jön el egy kisebb versenyre, mert lát hézagot, alkalmat, esetleg egy országos csúcs megdöntésére. Érdemes tehát a listákat böngészni.

Néha Attila tudományos vizsgálódásokra is hajlamos. Megtudhatjuk, hogy hány éves korig növelhető az izomerő, milyen távokon érdemes próbálkozni az idősödő generációknak, mi a különbség férfi és nő közt úszásban, és mi lenne a legjobb viszonyitási módszer az időeredmények összevetésére.

Boldog új évet Attila, kérünk folytasd tovább hasznos és értékes munkádat, amit mindannyian köszönünk.

barátsággal üdvözöl Gyula és a szenior család