Életem legjobb ideje

Amikor harmadjára próbálkoztam 2006 őszén a 2000 méterrel, akkor már másfél éve látogattam az edzéseket Debrecenben. Október elsején a szoboszlói fedett uszodában gyülekeztünk az újabb megmérettetésre. Többen úsztunk egyidejűleg, és legnagyobb megdöbbenésemre megelőztem Kerekes Sanyi barátomat, akiről pedig tudtam, hogy sokkal jobb úszó nálam. Ez olyan lelkesedést adott, hogy igyekeztem még jobban szaporázni. Az eredmény nem maradt el: akkor jó néhány perccel hamarabb értem célba mint Sanyi (lásd: 2009/119. Összeállítás a 2009.11.15-ei 2000 méteres úszásról a 2006-os úszás eredményei és összesített eredmények összeállította Dr. Rentka László). Úszás után – nem mentségként – de Sanyi jellegzete kisfiús mosolyával kísérve elárulta, hogy ő most tulajdonképpen meghűléssel és hőemelkedéssel bajlódik.

Ez volt tehát a magyarázat. Aztán egy hét múlva helyére kerültek a dolgok, mert Sanyi igazi tudásának megfelelően teljesített.

írta Batta Gyula