„Fedettpályás 2000 m” és 2000 m-es mellúszás

Úszónap az egészségért
2009. november 15-én, vasárnap
11.00 – 16.00 között a Debreceni Sportuszodában
az 50 m-es medencében két bérelt pályán

a Magyar Marathon Klub országos versenykiírásához csatlakozva
a Debreceni Szenior Úszó Klub
ismét megrendezi a 2000 m-es úszást.


Előzetes bejelentkezés és időbeosztás ajánlott!
A jelentkezéseket fogadja: Dr. Rentka László
a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke, helyi szervező
Mobil: 06-30-742-52-44 e-mail: rentkaszenior@freemail.hu


Akinek az előzetes jelentkezését elfogadtuk és úszási időpontot kapott, a sportolói pénztárnál leadott nevezési névlista alapján díjtalanul léphet be az uszodába. (Belépés chipes óra felvételével, amelyért anyagi felelősséget vállal a belépő.) A résztvevők a medence partján a versenybíróknál a NEVEZÉSI LAP kitöltésekor 600 Ft-os nevezési díjat fizetnek (ezért Marathon Klubos emblémázott pólót kapnak, majd futamokba osztva időmérés mellett úsznak és időeredményüket besorolják az országos ranglistába, ahol az abszolút első három helyezettet és kategóriánként az első három helyezettet díjazzák. Az országos összesített és korosztályos eredménylista 2010. január 1-től az interneten (www.marathon.hu) lesz elérhető. A helyi díjkiosztó ünnepségről mindenkit értesítünk, aki e-mail címét vagy telefonszámát megadja a nevezéskor! (Erre természetesen csak az országos ranglista ismeretében, várhatóan 2010. január első hetében kerül sor a Debreceni Sportuszoda előterében.) A próbázók közül egyszerre legfeljebb 30 fő tartózkodhat a medencetérben (Kérjük, hogy úszás után fél órával a próbázók hagyják el az uszodát és adják le órájukat!) Pályánként 5 fő úszik futamonként körforgalomban. A jeggyel, bérlettel belépők is nevezhetnek a helyszínen a 2000 m-es úszásra (600 Ft-os nevezési díj fizetése mellett)! Úszósapka viselése kötelező, úszószemüveg viselése ajánlott!

A táv 2000 m. A 2000 m-es mellúszást külön értékelik.

Korcsoportok: 14 éven aluliak, 14-19 évesek; 20 év felett 5 évenkénti szenior korcsoportokban értékelnek.
A helyi ranglistát néhány napon belül a helyi rendező Debreceni Szenior Úszó Klub honlapján ( www.magyar.sport.hu/uszas Debreceni Szenior Úszó Klub új honlapja, közvetlenül: www.dszuk.freeweb.hu ) és az uszoda előterében lévő faliújságunkon találhatják meg az érdeklődők. Az országos ranglista is elérhető lesz az interneten: www.marathon.hu )

A november 15-ei egész napos úszás hetében a korábbi napokon is több alkalommal megrendezzük a 2000 m-es úszást és MellúszOB-t: 2009. november 9-én, hétfőn és november 13-án, pénteken 18.30-kor, november 10-én, kedden és november 12-én, csütörtökön reggel 8.00-kor az előzetesen bejelentkezetteket (alkalmanként legfeljebb 3x5 főt!) a sportolói pénztárnál beléptetem. Előzetes melegítés után valószínűleg két futamba osztva körforgalomban, időmérés mellett teljesíthetik a távot a próbázók. Nevezési díj szintén 600 Ft/fő. Többnyire az 50 m-es medencében úszunk, de igény vagy szükség esetén a 25 m-es medencében is lehetséges a táv teljesítése. A 25 m-es medencében úszók számíthatnak az előnytelenebb ranglista besorolásra (l. a részletes versenykiírásban a Magyar Marathon Klub honlapján)!

Debrecen, 2009. október 26. Dr. Rentka László helyi rendező