113/2009

Relatív örökranglista


Miklós Attila az utóbbi években többféle módon feldolgozta a magyar szenior úszók eredményeit. (Gyalog László és Kripkó Zoltán is részt vettek az adatok feldolgozásában, és az Alkalmazások, programok címszó alatt Salamon Tibor Stopper programok mobil telefonokra című 2007. január 4-én felkerült programja is szerepel.)

Miklós Attila 2008. decemberében honlapunkon ismertette három korábbi lekérdezési fejlesztését, amelyek jellemzői: több, mint 5500 eredmény, 2705 eredmény a teljes ranglistában, 1071 versenyző. (Archívumunkban a 2008. évi anyagok között, a Ti írtátok! rovatban található az írás.)


116.

Új lekérdezési lehetőségek ismertetése, a www.magyar.sport.hu/uszas oldalon összeállította Miklós Attila



Honlapunkon jelenleg az alábbi feldolgozásokat találhatjuk (www.magyar.sport.hu/uszas Debreceni Szenior Úszóklub új honlapja, közvetlen eléréssel: http://dszuk.freeweb.hu/ ):


Teljesítmény százalék számító

Szenior úszók időeredményei

Örökranglista

Relatív örökranglista

Éves ranglisták

Alkalmazások, programok

Úszó idő extrapoláló


A legutóbbi, alig egynapos feldolgozás a Relatív örökranglista


A szerző (Miklós Attila) ismertetője:


A szenior úszóverseny eredmények relatív örökranglista lekérdező ismertetése!
1.0-ás
lekérdező program verzió
Utolsó adat feltöltés: 2009.05.12. 15:00


A relatív örökranglista lekérdező rendszer az eddig feldolgozott (2004-2005-2006) éves TOP 10-es ranglisták, illetve 2007 - 2009 évre a teljes ranglista adatait tartalmazza azokra az úszókra, akik a magyarországi szenior úszó csapatoknak tagjai. A lekérdezésben mindenki szerepel, aki a TOP10-es éves (2006-ig és előtte) a ranglistákban szerepelt. Az úszók teljesítmény százalékos adatának kiszámítása, a 2008 decemberi szenior világcsúcsok alapján kiszámított együtthatókkal történik. Ezért a százalékos érték különbözhet a versenyeken számolt adatoktól.


Ez az alig egy napos, 2009. május 12-ei utolsó adatfeldolgozási nappal jegyzett munka sok hasznos információt tartalmaz például a gyulai szenior országos bajnokságon való még eredményesebb szereplésünkhöz. (Röviden: Induljatok 200 m pillangón, háton és mellen!)


A Relatív értékelés az időeredményen kívül a versenyző életkorát is figyelembe veszi és egy %-os értékkel jellemezhető. A brno-i Ötösverseny és a bécsi Négyesverseny beszámolói archívumunkban fellelhetők, de egy összeállítást hamarosan készítek róluk. Több hazai versenyen általában az emlékszámokat értékelik ilyen módon.


A 200 m-es férfi pillangóúszást és a 200 m-es női mellúszást emelem ki Miklós Attila feldolgozásai közül (Klubunk nevét kiemelem a könnyebb áttekinthetőség kedvéért):


Relatív örökranglista, 200 m-es férfi pillangóúszás

Hely.

Idő

Telj. %

A versenyző neve

Szül. év

Kor

Csapat

Verseny helye

Dátum

1.

02:38,38

104.96 %

Csaba Gábor

1947

59

Újbuda Senior

San Francisco

2006.08.04

2.

02:27,77

100.56 %

Hegedűs Lajos

1957

47

Kaposvári Aréna

Riccione

2004.06.09

3.

02:47,75

96.24 %

Erdélyi Ferenc

1952

56

Újbuda Senior

Perth

2008.04.15

4.

02:32,99

93.81 %

Kómár Lajos

1965

43

Szeged

Gyula

2008.08.29

5.

02:52,00

89.56 %

Legeza László Dr.

1958

51

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2009.01.17

6.

02:22,83

88.4 %

Molnár Gergely

1980

27

Sprint Fortuna SE

Hódmezővásárhely

2007.11.03

7.

03:01,29

88.21 %

Heverdle István

1952

55

Egri Szenior

Gyula

2007.08.09

8.

03:35,50

86.57 %

Melkuhn Dezső

1938

70

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2008.01.12

9.

02:46,62

86.14 %

Bálint Lóránt

1963

43

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2006.08.27

10.

03:27,35

86.14 %

Jacob Alfréd

1941

66

Újbuda

Gyula

2007.08.09

11.

02:51,56

85.86 %

Zsembery Barnabás

1958

46

Budapesti senior

Gyula

2004.08.29

12.

02:28,92

85.43 %

Cselényi Balázs

1979

28

Balaton Masters

Kranj

2007.08.28

13.

02:45,84

85.09 %

Kiss Csaba

1967

41

Sprint Fortuna SE

Gyula

2008.08.29

14.

03:03,34

84.8 %

Sebők János

1956

52

Csongrádi Szenior

Gyula

2008.08.29

15.

03:00,80

84.43 %

Csongrádi Aladár

1955

50

Csongrádi Szenior

Gyula

2005.07.31

16.

03:19,00

82.72 %

Gulyás Péter Dr.

1951

58

Tótkomlósi Rozmár

Gyula

2009.01.17

17.

02:47,10

82.37 %

Balla Zoltán

1968

38

Újbuda Senior

Balatonfűzfő

2006.07.14

18.

03:09,20

81.42 %

Rentka László Dr.

1957

51

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

19.

02:50,20

79.57 %

Csipes Andor

1973

36

Mezőtúri Szenior

Gyula

2009.01.17

20.

03:17,54

77.98 %

Pócs Alfréd Dr.

1955

51

Egri Senior ÚK

Gyula

2006.08.27

21.

02:43,69

77.13 %

Fodor György

1981

27

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

22.

02:42,71

77.02 %

Kádár Róbert

1978

26

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2004.08.29

23.

03:52,70

75.95 %

Somlai Gábor

1944

65

Csongrádi Senior

Gyula

2009.01.17

24.

02:58,48

75.87 %

Szabó Imre

1970

36

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2006.08.27

25.

03:13,55

75.44 %

Kuti Tamás

1963

45

Tempero SC

Gyula

2008.08.29

26.

03:38,23

75.43 %

Zenke József

1950

58

Hódmezővásárhely

Gyula

2008.08.29

27.

04:00,79

74.18 %

Bitskey István Dr.

1941

66

Debreceni Szenior Úszó Klub

Kranj

2007.08.28

28.

04:05,00

73.69 %

Eszenyi László

1942

67

Csongrádi Szenior

Gyula

2009.01.17

29.

03:19,57

73.16 %

Jurák Árpád

1961

45

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2006.08.27

30.

03:52,10

73.07 %

Cseuz László

1944

61

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2005.07.31

31.

03:49,23

72.52 %

Bólyai István

1947

59

Csongradi Senior

Luxemburg

2006.10.21

32.

03:54,39

72.36 %

Terdy László

1947

61

Békéscsabai Szenior

Gyula

2008.08.29

33.

04:08,30

71.93 %

Piskóty Péter

1940

66

Újbuda Senior

Balatonfűzfő

2006.07.14

34.

03:19,10

71.47 %

Vígh Zoltán

1966

42

Budapesti Delfinek

Gyula

2008.08.29

35.

03:03,61

71.45 %

Orosz György

1976

32

Budapesti Delfinek

Gyula

2008.08.29

36.

03:38,62

70.46 %

Kovács Gábor

1956

51

Egri Senior ÚK

Gyula

2007.08.09

37.

03:12,43

69.81 %

Danyi József

1972

35

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2007.08.09

38.

03:15,75

69.74 %

Argay Ferenc

1971

37

Kaposvári Aréna

Gyula

2008.08.29

39.

03:21,56

69.42 %

Farszky István

1966

40

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2006.08.27

40.

03:23,60

68.73 %

Bakonyi Tamás

1969

40

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2009.01.17

41.

03:54,36

68.23 %

Batta Gyula Dr.

1953

55

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

42.

03:28,70

68.19 %

Gombos Imre

1963

42

Magyar Szervátültetettek SZ.

Gyula

2005.07.31

43.

04:57,54

67.98 %

Zsótér András

1930

77

Tempero SC

Gyula

2007.08.09

44.

03:14,68

67.92 %

Bitskey István

1974

33

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2007.08.09

45.

03:38,32

67.47 %

Kádasi Tibor Dr.

1960

46

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2006.08.27

46.

03:28,06

66.7 %

Kerekes Sándor Dr.

1967

39

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2006.08.27

47.

03:31,98

66.57 %

Soltész István Dr.

1963

41

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.29

48.

03:59,20

66.22 %

Gulics Ákos Dr.

1951

54

Temperó

Gyula

2005.07.31

49.

03:11,29

65.51 %

Fábián Ákos Dr.

1982

26

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

50.

03:28,76

64.35 %

Kis Róbert

1973

35

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

51.

03:19,52

63.28 %

Salamon Tibor

1981

27

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

52.

04:30,09

62.17 %

Kardos Péter

1944

60

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.29

53.

04:40,80

60.4 %

Sásdi András Dr.

1948

61

Balaton Masters

Gyula

2009.01.17

54.

03:56,09

59.77 %

Törös Lajos

1963

41

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.29

55.

04:01,62

59.4 %

T. Kiss Jenő

1964

43

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2007.08.09

56.

04:12,39

58.36 %

Salamon Alajos Dr.

1961

46

Budapesti Delfinek

Gyula

2007.08.09

57.

03:56,89

58.1 %

Nagy István

1969

38

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2007.08.09

58.

04:13,45

55.21 %

Újlaki Péter

1964

40

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.29

59.

04:12,40

50.79 %

Bihari Árpád

1980

29

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2009.01.17

60.

04:23,50

50.58 %

Kiss Attila

1974

34

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29











A 60 név közül 22 debreceni csapattagé!



Relatív örökranglista, 200 m-es női mellúszás


Hely.

Idő

Telj. %

A versenyző neve

Szül. év

Kor

Csapat

Verseny helye

Dátum

1.

03:32,94

89.03 %

Csapó Katalin

1952

55

Újbuda Senior

Gyula

2007.08.09

2.

02:59,71

88.83 %

Venczel Kincső Dr.

1974

34

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2008.08.29

3.

03:18,30

88.49 %

Mechler Andrea Dr.

1962

46

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

4.

03:13,56

88.46 %

Gévai Lilianna

1964

43

Gyula Regele K.Úk.

Debrecen

2007.01.20

5.

04:16,63

86.18 %

Kászonyi Ilona

1937

71

Újbuda Senior

Gyula

2008.08.29

6.

03:29,20

86.01 %

Király Johanna

1956

49

Kaposvári Aréna

Stockholm

2005.08.20

7.

03:31,31

85.88 %

Téli Éva

1956

50

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2006.08.26

8.

03:07,46

84.53 %

Cerva Dóra

1974

33

Tempero SC

Debrecen

2007.01.20

9.

03:09,68

84.16 %

Pohl Anette

1970

34

INTEGRIA AGRIA

Gyula

2004.08.28

10.

04:02,60

84.16 %

Hantó Ferencné

1944

63

Debreceni Szenior Úszó Klub

Balatonfűzfő

2007.06.14

11.

03:17,35

84.05 %

Almásiné Nagy Annamária

1967

39

Budapesti delfinek

Gyula

2006.08.26

12.

03:06,63

83.04 %

Asztalos Lilla Fanni

1977

30

Újbuda Senior

Balatonfűzfő

2007.06.14

13.

04:08,88

82.83 %

Bertényi Mária

1944

64

Szentesi Delfin

Gyula

2008.08.29

14.

03:19,00

82.71 %

Kiss Mónika Dr.

1967

38

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2005.07.30

15.

03:01,92

82.19 %

Pécsi Anett

1982

25

Nyírszenior

Debrecen

2007.01.20

16.

03:56,79

81.52 %

Gombkötőné Tóth Ilona

1950

57

Tótkomlósi Rozmár

Gyula

2007.08.09

17.

03:09,10

81.36 %

Dancs Anita

1978

29

Budapesti Delfinek

Debrecen

2007.01.20

18.

04:26,41

81.33 %

Uzdi Réka

1939

69

Újbuda Senior

Gyula

2008.08.29

19.

03:17,31

80.91 %

Kádár Krisztina

1972

34

Kaposvári Aréna

Gyula

2006.08.26

20.

04:08,72

80.54 %

Baranyi Valéria

1947

61

Újbuda Senior

Gyula

2008.08.29

21.

03:33,20

80.31 %

Sebestyén Erzsébet

1963

43

Szolnoki Platina SE

Luxemburg

2006.10.21

22.

03:27,75

79.85 %

Cseszregi Henrietta

1969

39

Budapesti Delfinek

Gyula

2008.08.29

23.

03:53,40

79.11 %

Juhászné Tóth Margit

1953

52

Békéscsabai Szenior

Gyula

2005.07.30

24.

03:22,00

79.03 %

Bujna Lilla

1974

34

Debreceni Szenior Úszó Klub

Csongrád

2008.05.10

25.

03:10,60

79.01 %

Veres Mary Ann

1981

26

Budapesti Delfinek

Debrecen

2007.01.20

26.

03:48,22

78.84 %

Virágos Éva

1957

49

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2006.08.26

27.

03:24,10

78.81 %

Debreczeni Beáta

1973

35

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2008.08.29

28.

04:15,40

78.43 %

Répási Enikő

1946

61

Újbuda Senior

Debrecen

2007.01.20

29.

04:00,28

78.2 %

Cseri Piroska

1954

54

Csongrádi Senior

Gyula

2008.08.29

30.

03:54,50

78.06 %

Lekrinszki Éva

1956

51

Csongrádi Senior

Csongrád

2007.05.12

31.

03:42,11

77.09 %

Karczag Mariann

1961

43

Egri Senior

Gyula

2004.08.28

32.

03:18,53

76.94 %

Rozgonyi Eszter

1980

28

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2008.08.29

33.

04:23,03

76.88 %

Miklós Éva

1946

62

Békés

Gyula

2008.08.29

34.

04:26,12

76.72 %

Megyeri Zsoltné Dr.

1944

63

Békéscsabai senior

Debrecen

2007.01.20

35.

03:31,66

76.58 %

Barakonyi Judit

1971

36

Szentesi Delfin ESC

Kranj

2007.08.28

36.

04:19,20

76.56 %

Medve Jánosné

1945

60

Magyar Szervátültettek Sz.

Eger

2005.09.18

37.

04:49,03

76.52 %

Kenderfi Zsuzsanna

1936

71

Tempero SC

Kranj

2007.08.28

38.

03:19,90

76.41 %

Ficzere Szilvia

1977

28

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2005.07.30

39.

04:47,00

76.27 %

Kovács Lukácsné

1935

70

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2005.07.30

40.

03:59,31

75.83 %

Palásti Piroska

1958

50

Csongrádi Senior

Gyula

2008.08.29

41.

04:10,24

75.76 %

Fügi Andrea

1953

55

Győr

Gyula

2008.08.29

42.

04:40,54

75.69 %

Jámbor Sándorné

1940

67

Békéscsabai Szenior

Debrecen

2007.01.20

43.

05:02,69

75.43 %

Becsák Jánosné

1934

74

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2008.08.29

44.

03:39,03

75.15 %

Bólyai Hajnal

1970

38

Csongrádi Senior

Gyula

2008.08.29

45.

04:45,57

75.1 %

Schriffert Józsefné

1938

68

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2006.08.26

46.

04:39,96

75.09 %

Schiffert Józsefné

1938

66

Gyula Regele Senior

Gyula

2004.08.28

47.

03:27,40

74.73 %

Török Orsolya

1975

30

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2005.07.30

48.

03:23,86

74.39 %

Jaczkó Márta

1977

27

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.28

49.

03:55,96

74.37 %

Papp Katalin Dr.

1961

46

Debreceni Szenior Úszó Klub

Debrecen

2007.01.20

50.

03:43,60

74.19 %

Küzdy Anikó

1969

39

Budapesti Delfinek

Gyula

2008.08.29

51.

03:43,91

74.08 %

Kiss Hajnalka

1969

39

Kaposvári Aréna

Gyula

2008.08.29

52.

03:59,20

73.97 %

Gabnai Lilla

1958

47

Tempero SC

Gyula

2005.07.30

53.

03:36,30

73.81 %

Pécsi Annamária

1971

34

Magyar Szervátültetettek Sz.

Gyula

2005.07.30

54.

03:31,72

73.74 %

Pál Emese

1973

31

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.28

55.

03:58,10

73.7 %

Rusz Miklósné

1958

46

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2004.08.28

56.

03:42,10

73.54 %

Nagy Emese

1969

37

Debreceni Szenior Úszó Klub

Balatonfűzfő

2006.07.14

57.

03:48,12

73.29 %

Kókai Lászlóné

1968

40

Csongrádi Szenior

Gyula

2008.08.29

58.

03:36,90

73.05 %

Szulimán Nikoletta

1972

33

Szolnoki senior

Gyula

2005.07.30

59.

03:25,96

72.6 %

Rácz Kata

1979

25

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.28

60.

04:08,50

72.41 %

Pappné Marik Sarolt

1956

49

Békéscsabai Szenior

Gyula

2005.07.30

61.

03:52,80

72.38 %

Vinczéné Dócs Katalin

1968

41

Békéscsabai Szenior

Gyula

2009.01.17

62.

03:49,29

72.34 %

Simon Ágnes

1968

39

Pécs-baranyai senior

Balatonfűzfő

2007.06.14

63.

03:59,41

72.1 %

Palásti Erika

1963

44

Csongrádi Senior

Gyula

2007.08.09

64.

03:50,16

72.07 %

Fehér Edit

1968

39

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2007.08.09

65.

04:55,16

71.94 %

Balázsné Lukátsy Katalin

1940

67

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2007.08.09

66.

04:15,00

71.78 %

Gömöryné Mészely Zsuzsa

1955

51

Egyesületen kívül

Balatonfűzfő

2006.07.14

67.

03:40,90

71.73 %

Szilágyi Andrea

1972

33

Budapesti Delfinek

Gyula

2005.07.30

68.

04:59,60

71.59 %

Kassai Péterné Dr.

1941

68

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2009.01.17

69.

03:37,24

71.34 %

Bonivárt Ágnes

1978

30

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

70.

04:06,22

71.27 %

Varga-Kiss Kata

1960

46

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2006.08.26

71.

04:27,10

70.98 %

Csaba Zoltánné

1950

55

Kaposvári Aréna

Gyula

2005.07.30

72.

03:53,48

70.5 %

Telekiné Andrea

1970

38

Egri Szenior

Gyula

2008.08.29

73.

04:47,00

70.46 %

Kovács Istvánné

1946

62

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2008.01.12

74.

03:48,11

69.98 %

Kormos Gabriella

1973

34

Szolnok Platina SE

Gyula

2007.08.09

75.

04:08,20

69.55 %

Szekeresné Zsuzsanna

1961

44

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2005.07.30

76.

04:06,90

69.35 %

Viczián Hajnalka

1963

43

Békéscsabai Szenior

Gyula

2006.08.26

77.

04:43,10

68.81 %

Szalamanov Zsuzsa

1947

58

Magyar Szervátültetettek SZ

Eger

2005.09.18

78.

04:06,70

68.31 %

Horváthné Hambarás Edit Dr.

1968

41

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2009.01.17

79.

04:56,09

68.3 %

Martinovitsné Kutas Ilona

1944

62

Egri Szenior

Gyula

2006.08.26

80.

05:07,81

68.3 %

Horváth Győzőné

1941

66

Szabadúszó

Balatonfűzfő

2007.06.14

81.

04:56,13

68.29 %

Práthné Liker Izabella

1942

62

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2004.08.28

82.

04:42,82

68.25 %

Bocskay Zsófia

1947

57

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2004.08.28

83.

04:23,90

67.61 %

Németh Györgyi

1959

48

Budapesti Delfinek

Csongrád

2007.05.12

84.

04:45,60

66.98 %

Németh Éva

1949

56

Békéscsabai Szenior

Gyula

2005.07.30

85.

05:00,40

66.68 %

Tóth Ilona

1945

61

Gyula Regele K.Úk.

Gyula

2006.08.26

86.

03:49,40

66.59 %

Kávási Anikó

1977

28

Szolnoki senioir

Gyula

2005.07.30

87.

03:48,90

66.26 %

Nyitrai Tímea

1978

27

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2005.07.30

88.

04:04,60

66.26 %

József Marianna

1969

36

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2005.07.30

89.

04:46,23

66.23 %

Strassner Edit

1953

55

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

90.

04:50,93

65.75 %

Lukács Zoltánné

1948

56

Békéscsabai Szenior

Gyula

2004.08.28

91.

05:02,55

65.59 %

Csepeli Pálma

1944

60

Békéscsabai Szenior

Gyula

2004.08.28

92.

04:32,65

65.44 %

Horváth Mária

1956

48

Temperó SC

Gyula

2004.08.28

93.

04:12,15

65.28 %

Hanyecz Katalin

1969

38

Szarvasi ÚVE

Gyula

2007.08.09

94.

03:58,00

65.12 %

Bartha Éva

1978

30

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2008.08.29

95.

04:33,26

64.75 %

Dinnyés Ildikó

1961

47

Egri Szenior

Balatonfűzfő

2008.07.19

96.

05:01,75

64.56 %

Kocsor Ferencné Dr.

1946

58

Békéscsabai senior

Gyula

2004.08.28

97.

03:59,55

64.23 %

Nagy Terézia

1978

29

Békéscsabai Szenior

Debrecen

2007.01.20

98.

05:16,56

63.88 %

Gábor Edit

1945

62

Budapest

Balatonfűzfő

2007.06.14

99.

05:14,24

63.74 %

Bencze Éva

1946

61

Tempero SC

Debrecen

2007.01.20

100.

04:56,80

63.31 %

Ádám Ágota

1951

54

Kaposvári aréna

Gyula

2005.07.30

101.

04:35,30

63.22 %

Oszláncziné Dinnyés Ilona

1960

45

Egri senior

Gyula

2005.07.30

102.

04:17,01

63.06 %

Kocsis Zita

1971

36

Békéscsabai Senior

Debrecen

2007.01.20

103.

04:44,07

62.29 %

Boros Izabella Dr.

1961

47

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

104.

05:25,00

62.22 %

Tóth Ilona Dr.

1947

62

Gyulai Dr.Regele

Gyula

2009.01.17

105.

04:20,00

61.87 %

Csík Anita

1973

35

Hódmezővásárhely

Gyula

2008.01.12

106.

04:07,80

61.2 %

Müller Alexandra

1978

27

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2005.07.30

107.

04:37,83

61.14 %

Kelő Sára

1966

42

Szentesi Delfinek

Gyula

2008.08.29

108.

04:47,69

60.99 %

Farkas Anikó Dr.

1958

46

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2004.08.28

109.

05:57,20

60.66 %

Bodnár Istvánné

1939

69

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2008.01.12

110.

04:14,30

60.5 %

Maróti Ágnes

1979

29

Szegedi Murena

Gyula

2008.01.12

111.

05:42,40

60.21 %

Ferke Gáborné

1941

64

Szentesi delfinek

Gyula

2005.07.30

112.

05:40,50

59.96 %

Klenk Józsefné

1942

63

Békéscsabai Senior

Gyula

2005.07.30

113.

05:13,10

59.49 %

Sallai Katalin

1952

53

Újbuda Senior

Gyula

2005.07.30

114.

04:28,66

59.42 %

Móricz Krisztina

1971

34

Csongrádi senior

Eger

2005.09.18

115.

05:50,88

59.33 %

Kőhalmi Zsuzsanna

1942

65

Tempero SC

Gyula

2007.08.09

116.

05:02,20

59.04 %

Deákné Kovács Erzsébet

1957

48

Csongrádi senior

Gyula

2005.07.30

117.

05:07,90

57.95 %

T-né Palásti Anna

1960

48

Csongrádi Senior

Gyula

2008.01.12

118.

04:23,12

57.23 %

Kiss Ildikó

1979

26

Csongrádi Szenior

Gyula

2005.07.30

119.

05:27,78

53.53 %

Litvák Ágnes

1962

46

Debreceni Szenior Úszó Klub

Gyula

2008.08.29

120.

06:45,15

51.89 %

Takács Mária

1942

66

Pécsi-Baranya Senior

Gyula

2008.08.29

121.

06:02,55

51.37 %

Ruzsenszki Márta

1955

53

Csongrádi Szenior

Gyula

2008.08.29

122.

05:46,05

49.09 %

Zarnócz Mihályné

1965

42

Csongrádi Senior

Gyula

2007.08.09

123.

09:01,96

47.78 %

Kovács Imréné

1921

85

Szentesi Delfin ESC

Gyula

2006.08.26











A 123 név közül 18 debreceni csapattagé!


Köszönöm Miklós Attilának az újabb adatfeldolgozást! Kérem a debreceni – és nem debreceni – csapattagokat, kedvükre csemegézzenek az eredmények közül!



Debrecen, 2009. május 13. Dr. Rentka László