Tisztelt szenior úszók és egyetemista úszók!


Edzések az Újkert tanuszodában

A Debreceni Sportuszoda 2009. március 8 – március 20. közötti karbantartási bezárása alatt edzéseinket az Újkerti Nevelési-Oktatási Központ 4 pályás, 25 m-es tanuszodájában tartjuk. Cím: Debrecen, Jerikó u. 17-19.

2009. március 9-én, 11-én és 13-án, valamint 16-án, 18-án és 20-án (hétfőn, szerdán és pénteken) 20 – 21 óra között összesen hat alkalommal tartunk egyórás, pörgő edzést.

Azokat várom, akik végig tudnak úszni egy edzést, tehát a szeniorok-egyetemisták edzésein korábban is rendszeresen részt vettek, vagy az egyetemisták február 9-én indult bérletes úszó akcióján a sorozatok úszásáig és két-három úszásnem alkalmazásáig és az edzések végén az oktató medencés gyakorlásig, váltóúszásig eljutottak! (A két pénteki edzésre, mivel akkor szoktatok a legkevesebben edzésre jönni, az „egészségükért úszókat” is várom!)

A tanuszodába 330 Ft-os hozzájárulás befizetésével léphettek be. Ez 28 fő esetén az önköltségi ár. (Hivatalosan 28 fő lehet egyszerre az uszodában.)

A tanuszodában 20 óráig lakossági úszás van.

19.40-től várom a helyszínen, az iskolai uszodai előterében az érkezőket (nem a főbejáraton, hanem a Jerikó utcán az uszodai oldalbejáraton lehet bejönni!) A részvételi díj befizetése után két közös öltözőben átöltözhettek, melyeket 20 órakor az edzés végéig lezárunk. A 20 óra után érkezők bonyodalmat okoznak, tehát érkezzetek időben! Aki szárazföldi lazítást akar végezni, jöjjön korábban! 20 órakor az edzés négy körforgalomban 200 m tetszőleges melegítéssel indul. Óvatos vízreszállást kérek, ne ugrással szálljatok be a medencébe! (A vízmélység 110 cm!!!)

Ezután egy kb. 1500 m-es, rövid pihenőidős sorozatokból álló edzés következik Salamon Tibor vezényletével. Az utolsó 25 percben 3 pályán váltóúszások következnek, váltás 25 m-enként, egy pályát lazító úszásnak hagyunk meg.

A medencében a kijelölt rövid pihenőidőkön kívül megállni, beszélgetni, az úszók útját elállni hatványozottan tilos, aki ilyet szeretne, szálljon ki a partra, vagy hagyja ki ezt a két hetet! Kérem, hogy a körforgalmi sorrend meghatározásánál és a váltók összeállításánál tevékenyen működjetek közre! A körforgalomban az indulásoknál 4-5 mp követési távolság javasolt! Aki nem tud rajtolni 110 cm-es vízbe, az induljon vízből!

21 óra 15 perckor az iskola épületét el kell hagynunk!

Öt perces úszás Pászti Csaba emlékére

Az edzésektől függetlenül március 8-án, vasárnap 10 – 12 óra között tartjuk a Pászti Csaba emlékúszást az Újkerti tanuszodában. A rendezvény célja: ki tud nagyobb távot leúszni 5 perc alatt? (Melegítés 1 – 2 pályán, a további 3 vagy 2 pályán legfeljebb két-két úszó próbázó úszik, 4 percnél szaggatott kürtszóval jelzünk nekik, öt percnél kürtszóval fújjuk le a futamot. Valamennyi versenyzőt egy-egy pályabíró kíséri, és 0,5 m pontossággal meghatározza az 5 perc alatt leúszott távot. A medencecsúcs férfiaknál 435 m (Szlovák Szabolcs), a nőknél 430 m (Csapó Krisztina). Aktív szenior férfiaknál a 370-400 m közötti eredmény, gyakorlott amatőr úszóknál a 250 m fölötti eredmény jónak számít!
Részvételi díj itt is 330 Ft.

Debrecen, 2009. március 4.
Dr. Rentka László