Beszámoló a "8. Nemzetközi Bécsi Bajnokság 2009" versenyről


2009. június 12-14. között rendezték meg Bécsben a "8. Nemzetközi Bécsi Bajnokság 2009" elnevezésű versenyt /hivatalos nevén: "8th International Vienna Championships 2009"/. Különlegessége, hogy nyílt verseny volt, a fiatal úszók mellett mellett szeniorok is elindulhattak, és a négy 50-es számban, valamint a 200 gyorson külön szenior értékelés is volt, a többi számban a szeniorokat is a fiatalok között értékelték. Szenioroknál csak az abszolút (korcsoportot és időt egyaránt figyelembe vevő) eredményt vették figyelembe.

A versenyen 9 országból (magyar, dán,litván, német, olasz, osztrák, szlovák, svájci, szlovén) rengeteg klub, sok száz versenyzője vett részt, köztük válogatott úszókkal.
Mindenfajta versenyszám volt, pl. 1500 gyors, 400 vegyes is. Én 200 háton indultam, időeredményem 2:32,41 lett. Ezzel sikerült a 3. korcsoportban (35-39 év) új szenior országos csúcsot elérnem. A versenyen nagyon szigorúan vették a szabályokat, sok volt a kizárás. Többen "kettős úszóruha" (second swimsuit) miatt kerültek erre a sorsra: a hosszú úszódressz alatt újabban tilos a kis úszónadrág!

Az egyes versenyszámok után az eredmények azonnal az interneten is elérhetőek voltak.

A verseny jegyzőkönyve itt található: www.wlsv.at/swim/Ergebnisse/2009/090614-Wien___Stadthalle-Pr.pdf

2009.06.15. ifj. Bitskey István