Beszámoló a Rövidpályás Országos Bajnokságról


Százhalombatta új uszodájában rendezték meg idén a rövidpályás országos bajnokságot. Mikor megtudtam, hogy nem Debrecenben lesz a verseny nem nagyon örültem, mivel otthon csak könnyebben megy minden, de egy rendkívül jó kis uszodát építettek a városban és nagyon jó helyre került a verseny. Az utazás sem volt vészes, amitől tartottam korábban leginkább. A déli-pályaudvarból 50 perc alatt a vadonatúj elővárosi kényelmes vagonú tiszta vasúttal lehet kimenni és az állomástól 10-15 perc az uszoda.

A versennyel kapcsolatban a nagy célom a 100m mellen áttörni az 1:10-et volt. Mikor tavaly szeptemberben Budapestre kerültem körülbelül egészen idén júliusig nagyon összevissza úsztam, szinte nevezhető ez az időszak szünetnek is. Ezt a célomat már nyár elejen kitűztem így tudtam, hogy egy ilyen hosszú kihagyás után erre csak akkor lehet reális esélyem, ha már júliust-augusztust keményen végigdolgozom és utána egy kis szünettel szeptember közepétől folytatom a munkát. Így is tettem végül, bár azért nem minden sikerült úgy ahogy elterveztem, de elég jól felkészültem a versenyre, biciklis mellék edzéssel kiegészítve, a probléma az volt, hogy nyár után már csak szerd-pént-szom-vas napokon tudtam edzeni, és pénteken kétszer, ez csak 5 db edzés egy héten, ami nem olyan sok. A másik probléma a bal vállam még szeptember közepén meghúzódott és nem nagyon akart helyrejönni így nagyrészt egészen a versenyig teknőccel készültem, aminek következtében a stílusom nagyon javult, a lábtempóm is, csak a verseny előtti két hét már nem volt elég ahhoz, hogy a teljes tenyérrel való lehúzásokhoz hozzáerősödjön a vállizmom. Így sajnos éreztem, hogy nehéz lesz a dolog. A verseny előtti hétvégén még volt egy elő próba, a MEFOB ahol fejben szinte egyáltalán nem voltam ott, pedig ez lett volna az a verseny ahol csak a helyezésre kellett volna figyelni az időre nem. Sikerült is lekésnem majdnem a versenyt, éppen hogy odaértem a 100m mell rajtjára, amin utána elég csúfos időt sikerült produkálnom 1:15.79. Aztán később a váltóban már 1:14.09-re sikerült. Izgultam nagyon ezek után mivel általában 2.6-2.8 mp-vel volt jobb a 100m mell a MEFOB után 25m esben. De tudtam, hogy most nem ebből kell kiindulnom, mert fáradt voltam, meg még péntek este a budai vároldalon edzettem biciklivel.

A versenyen 50m-rel melegítettem a 100m re. Pénteken ez 32.91-re sikerült, javítottam a tavalyihoz képest és nem is fáradtam el benne egyáltalán így éreztem, hogy másnap jól fog menni. DE ezzel kapcsolatban azt a viccet megjegyezném, hogy még mindig nem tudok 25m-esben jobbat úszni 50m en mint nagymedencében.

A szombati 100m előtt sajnos nem tudtam sokat aludni mivel nagyon izgultam. Sajnos csak 24.00-körül sikerült elaludnom és 5.30-kor már fent is voltam, aztán az uszodába korán odaérve még pihentem egy kicsit a nyugágyon. Ezután megkezdtem a bemelegítést úgy ahogy azt mindig szoktam, 20 perccel a versenyszám előtti befejezésre igazítva. A rajtkőn sajnos megint ottragadtam, de most nem olyan durván mint máskor, meg szerencsére ez a legjobb rajtkő jelenleg az országban így viszonylag jól el lehetett ugrani róla. Az első 50m-en egész közel tudtam maradni a belső pályákon úszókhoz, aztán a második 50-en már jobban lemaradtam. Végül mikor beütöttem a célba 1:10.68 lett az időm. Örültem is meg nem is. Igaz, hogy nem sikerült a célom, de egy év után sikerült egyéni csúcsot úsznom és ez nagyon kellett, másrészt ha nem délelőtt kellett volna úsznom, meg egy kicsit később van a verseny összejöhetett volna az 1:09. Terveztem is, hogy elutazok majd a Rövidpályás Vidékbajnokságra és ott teljesítem az időt, de végül elálltam ettől a célomtól, mert bonyodalmas lett volna az egész anyagilag meg egyetem miatt is. Inkább elkezdtem az 50m es medencei edzéseket és az év végi ciklus-záron szeretnék nagymedencébe 100m en 1:12-13 körül, 50m en 32-33mp körül úszni, és valószínűleg 1,5 év után rajthoz állok 200m mellen is.

Az edzéseimen annyit változtattam a medencén kívül, hogy már szerencsére 5 napon keresztül végig tudok edzeni és két szünnapot tartok (hétfő-kedd). Persze ez is csak öt edzés de ennek töb haszna van így. A Hajós Alfréd Uszoda 10 pályás 50m-es medencéjében, pedig jó edzés körülmények vannak, így mostmár elég ritkán járok haza Debrecenbe edzeni, mivel itt is tudok 50m esben is úszni.

És hogy azért az 1:09 meg kisérlése se maradjon el még idén, ezt Debrecenben majd a Karácsony körül szenior edzésen megpróbálom megúszni. Igaz, hogy ez egyáltalán nem lesz hivatalos idő, de felmérésnek jó lesz.

Időpont Helszín 1. 50m 2. 50m 100m
2006.november Debrecen 35.06 37.23 1:12.29
2007.november Debrecen 33.50 37.91 1:11.41
2008.november Százhalombatta 33.09 37.59 1:10.68


2008. december 17.
Írta Othman Mohamed