Hogyan sikerült?

A 800 m. gyors már egy olyan uszásnem, ahol lehet idő közben gondolkozni. Vártam a szokásos holtpontot - táv felénél jó lett volna ha megérkezik- de nem jött. Ennek oka az lehetett, hogy előtte egy erős 200 m.-t úsztam , vagy ujra melegíteni kellet volna, vagy....?

Azért értékes ez az országos csúcs / szerintem / mert két évvel korábban úsztam az alapcsúcsot - két év nagyon sok, hogy saját magamat túlússzam -. A körülmények jók voltak. Kellemes uszoda, jó víz. A pályabeosztás már nem annyira tetszett / egy pályán ketten /, de érthető volt a rendezők döntése. Az ellenfeleket nem láttam, fal mellett kaptam beosztást, így " magammal versenyeztem ."

Készültem a versenyre, úgy gondoltam ha sikerül két 6:40-es 400-at úszni akkor meg van az új csúcs. Rentka Lacinak köszönhető, mint jó "edző" a részidőt, még füldugón keresztül is jól hallhatóan bekiáltotta. / 6:37 /. Ezután már " gyerekjátéknak tünt" még egy majdnem ugyanolyan 400-at úszni.

A versenytáv részidőkre való bontását anno a mesteremtől id.Rentka Lászlótól tanultam - próbáljátok meg!.

Krasznai Róbert