Gyula – Egy szenior Gyuláról (Debrecenből)
2008. szept. 5., péntek, 11.49.04




A nemzetközi verseny (melyen a magyarokon kívül többek között románok, szlovákok, osztrákok is megmérettettek) mintegy 450 résztvevője közül egyik a 27 éves gyulai Fodor György volt.

Augusztus utolsó péntekje és vasárnapja (29-31.) között rendezték meg a Gyulai Várfürdőben a 38. Dr. Regele Károly Országos Szenior Úszóbajnokságot. A nemzetközi verseny (melyen a magyarokon kívül többek között románok, szlovákok, osztrákok is megmérettettek) mintegy 450 résztvevője közül egyik a 27 éves gyulai Fodor György volt. Az egyetemi kapcsolatai okán egyébiránt debreceni színekben indult sportoló 16 számban úszott a nyár utolsó hétvégéjén, s becsületes helytállásának kitűnő bizonyítéka, hogy minden esetben éremmel zárt: 5 arany-, 9 ezüst- és 2 bronzérem tulajdonosaként, a sorozat legeredményesebb férfi versenyzőjeként fejezte be a tornát. Nem mellékesen megemlítendő, hogy sokáig ő tartotta a férfi szenior 200 méteres hátúszás rekordját (2.34), s bár most túllépett egykori eredményén (2.30), a nemrég más által beállított csúcsidő (2.28) „fölülúszásához” ez sajnos nem volt elegendő.

Fodor György a Debreceni Tudományegyetem magyar-finnugor szakos hallgatójaként végzett, s 2008 szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola magyartanáraként, a 11.b osztály „főnökeként” dolgozik.

Hírforrás: Gyulai Hírlap – Kiss László