33 órás váltóúszás
384 Hajós-mérföld története I.


Alig 12 órája (küldéskor 23 órája) fejeztük be maratoni úszóváltónkat, melynek első értékelését küldöm.

Köszönöm a résztvevők munkáját, mind a parti segítségét, mind a több száz kilométer leúszását, amelyből többen 12 km-es úszás formájában is kivették a részüket.
Szabó Benjámin (1994) és Godó Soma (1992) az éjszakai műszakot vállalta, Benji 30 órán keresztül végezte az Egyetemi-Szenior közös csapat beosztását, időmérését, és több alkalommal le is úszta az 1200 m-es távot.

Nehéz éjszaka volt, napközben is csak az Egyetemi-Szenior csapatban volt időnként túl sok várakozó, de mindkét váltónk megszakítás nélkül végig tudta úszni a versenyidőt, akárcsak a másik két résztvevő társrendező csapat, a Smaragd Delfin Úszóiskola (ők a második helyen végeztek 74x1200 m + 348 m leúszásával) és a DISZ&Ügyvédek csapata (ők 67x1200 m-t + 100 m-t haladtak).

A tízszeres, 12 km-es egyéni távot úszó váltóban heten úsztak, összesen 27 óra versenyidőt kitöltve, 84 km-t (70 Hajós Alfréd-mérföldet) teljesítve.

Álljon itt a Debreceni Szenior Úszó Klub „X” váltójának tekintélyt parancsoló eredménylistája az úszások sorrendjébe:

Név, születési év: Úszási idő:

Fodor György 1981 3 óra 38 perc 28 mp
Dr. Rentka László 1957 3 óra 20 perc 12 mp
Dr. Kerekes Sándor 1967 4 óra 3 perc 32 mp
Fizil Ádám 1988 3 óra 8 perc 37 mp
Gyepesi István 1951 3 óra 57 perc 38 mp
Nádházi Iván 1977 3 óra 59 perc 58 mp
Godó Bence 1990 3 óra 44 perc 38 mp

Egyéni úszótáv: 12 km
Teljes úszótáv: 70 Hajós Alfréd-mérföld, 84 km
Teljes úszási idő: 25 óra 53 perc 3 mp A váltóúszáson a Debreceni Szenior Úszó Klub „A” csapata száz Hajós Alfréd-mérföld leúszását tervezte, amely sikerült is.
(A korábbi klubrekord, a 2004-es 103-szoros táv megdöntése most irreális cél volt.)

Teljesített táv: 100 Hajós Alfréd-mérföld + 750 m (összesen 120.750 m)

Krasznai Róbert szenior úszó Európa-bajnok kezdte ezt a váltót, és szerepelt benne.

Debreceni Szenior Úszó Klub „A” csapata
2008. május 17 – 18.
Újkerti tanuszoda 25 m-es medencéje


Úszás sorszáma Név Szül. évszám Úszási idő
1. Krasznai Róbert 1940 20:08:00
2. Godó Soma 1992 17:56:00
3. Szabó Attila 1978 18:54:00
4. Salamon Tibor 1981 18:12:00
5. Dr. Rentka László 1957 17:54:00
6. Godó Soma 1992 18:20:00
7. Salamon Tibor 1981 18:21:00
8. Katona László 1953 19:02:00
9. Dr. Rentka László 1957 17:33:00
10. Szabó Attila 1978 19:04:00
11. Kiss Attila 1974 23:08:00
12. Salamon Tibor 1981 18:33:00
13. Vas András 1970 17:50:00
14. Godó Soma 1992 17:55:00
15. Dr. Mechler Andrea 1962 18:22:00
16. Szabó Attila 1978 18:48:00
17. Vas András 1970 17:32:00
18. Dr. Varga Zoltán 1969 17:39:00
19. Dr. Mechler Andrea 1962 18:34:00
20. Nagy Emese 1969 20:12:00
21. Dr. Varga Zoltán 1969 16:36:00
22. Bonivárt Ágnes 1978 21:11:00
23. Godó Soma 1992 18:47:00
24. Dr. Mechler Andrea 1962 18:42:00
25. Pősze András 1982 19:31:00
26. Horváth Zoltán 1965 19:58:00
27. Godó Bence 1990 17:51:00
28. T. Kiss Jenő 1964 22:25:00
29. Diebel Nathalie 1971 21:36:00
30. Katona László 1953 18:59:00
31. Fizil Ádám 1988 17:22:00
32. Horváth Zoltán 1965 21:21:00
33. Pősze András 1982 19:37:00
34. T. Kiss Jenő 1964 22:52:00
35. Bonivárt Ágnes 1978 21:19:00
36. Nagy Emese 1969 21:11:00
37. Dr. Rentka László 1957 19:41:00
38. Dr. Kádasi Tibor 1960 19:13:00
39. Pősze András 1982 19:42:00
40. Dr. Rentka László 1957 20:25:00
41. Törös Lajos 1963 20:06:00
42. Dr. Kádasi Tibor 1960 19:42:00
43. Krucsó Zsolt 1964 21:03:00
44. Godó Soma 1992 18:24:00
45. Törös Lajos 1963 20:25:00
46. Dr. Kádasi Tibor 1960 19:36:00
47. Dr. Rentka László 1957 19:34:00
48. Godó Soma 1992 18:32:00
49. Törös Lajos 1963 21:07:00
50. Dr. Kádasi Tibor 1960 20:06:00
51. Godó Soma 1992 19:07:00
52. Dr. Rentka László 1957 19:44:00
53. Nádházi Iván 1977 20:50:00
54. Törös Lajos 1963 21:12:00
55. Dr. Kádasi Tibor 1960 20:05:00
56. Dr. Rentka László 1957 21:06:00
57. Bonivárt Ágnes 1978 21:39:00
58. Godó Soma 1992 19:04:00
59. Törös Lajos 1963 21:13:00
60. Dr. Kádasi Tibor 1960 20:14:00
61. Dr. Rentka László 1957 21:41:00
62. Godó Soma 1992 18:58:00
63. Dr. Kádasi Tibor 1960 20:58:00
64. Godó Soma 1992 19:31:00
65. Dr. Kádasi Tibor 1960 20:57:00
66. Bonivárt Ágnes 1978 21:43:00
67. Szabó Attila 1978 19:16:00
68. Dr. Rentka László 1957 21:08:00
69. Gyepesi István 1951 21:48:00
70. Bonivárt Ágnes 1978 22:44:00
71. Szabó Attila 1978 18:53:00
72. Dr. Rentka László 1957 21:05:00
73. Dr. Benyó Mátyás 1982 22:48:00
74. Salamon Tibor 1981 18:12:00
75. Gyepesi István 1951 22:10:00
76. Szabó Attila 1978 18:56:00
77. Horváth Zoltán 1965 19:35:00
78. Gerner Márta 1990 19:22:00
79. Lukács Linda 1986 20:44:00
80. Gerner Márta 1990 19:45:00
81. Horváth Zoltán 1965 20:38:00
82. Dr. Mechler Andrea 1962 18:57:00
83. Salamon Tibor 1981 18:20:00
84. Gyepesi István 1951 21:34:00
85. Dr. Mechler Andrea 1962 18:58:00
86. Szabó Attila 1978 18:46:00
87. Salamon Tibor 1981 18:12:00
88. Gyepesi István 1951 22:13:00
89. Dr. Benyó Mátyás 1982 22:52:00
90. Törös Lajos 1963 19:54:00
91. Salamon Tibor 1981 18:13:00
92. Bonivárt Ágnes 1978 21:27:00
93. Dr. Káldi Ildikó 1960 20:46:00
94. Dr. Benyó Mátyás 1982 24:22:00
95. Gyepesi István 1951 21:50:00
96. Törös Lajos 1963 20:15:00
97. Dr. Káldi Ildikó 1960 21:06:00
98. Dr. Rentka László 1957 18:05:00
99. Katona László 1953 18:52:00
100. Törös Lajos 1963 20:44:00
  Katona László *775 m töredék táv 1953 12:30*


a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsapat és a szeniorok támogatásával
2008. május 17 – 18.
Újkerti tanuszoda 25 m-es medencéje (73x1200 m + 1087 m)


Úszás sorszáma Név Szül. évszám Úszási idő
1 Szádvári Gábor 1986 22:48:00
2. Herman Anita 1985 21:06:00
3. Dr. Bitskey István 1941 25:26:00
4. Kovács Enikő 1988 24:08:00
5. Gombos Réka 1985 23:22:00
6. Major Hunor 1977 22:53:00
7. Birócsák Péter 1976 25:50:00
8. Dr. Gyürky Kata 1976 29:37:00
9. Dr. Telek Andrea 1977 22:34:00
10. Major Hunor 1977 23:28:00
11. Szabó Benjámin 1994 27:14:00
12. Kiss Attila 1974 24:25:00
13. Gyepesi István 1951 20:33:00
14. Dr. Boros Izabella 1961 33:55:00
15. Kiss Attila 1974 24:30:00
16. Gyepesi István 1951 20:41:00
17. Dr. Telek Andrea 1977 23:02:00
18. Szabó Benjámin 1994 26:59:00
19. Dr. Kappelmayer János 1960 24:57:00
20. Dr. Szabó Gábor 1953 29:50:00
21. Torkos Sándor 1947 24:56:00
22. Kiss Attila 1974 24:37:00
23. Dr. Kappelmayer János 1960 24:44:00
24. Godó János 1964 29:21:00
25. Gyepesi István 1951 20:34:00
26. Fekete Orsolya   27:40:00
27. Birócsák péter 1976 25:48:00
28. Bihari Árpád 1980 25:00:00
29. Dr. Farkas Anikó 1958 30:16:00
30. Balázs Géza 1964 38:19:00
31. Dr. Kövér Katalin 1956 22:45:00
32. Dr. Telek Andrea 1977 22:33:00
33. Radics István 1974 28:46:00
34. Torkos Sándor 1947 24:35:00
35. Dr. Boros Izabella 1961 33:02:00
36. Kovács Zsigmond 1972 28:07:00
37. Szabó Benjámin 1994 28:11:00
38. Bihari Árpád 1980 24:30:00
39. Birócsák Péter 1976 26:52:00
40. Páli Gábor 1982 28:49:00
41. Bihari Árpád 1980 26:03:00
42. Szabó Benjámin 1994 27:33:00
43. Dr. Boros Izabella 1961 32:28:00
44. Páli Gábor 1982 29:15:00
45. Birócsák Péter 1976 26:47:00
46. Bihari Árpád 1980 27:20:00
47. Szabó Benjámin 1994 28:40:00
48. Dr. Boros Izabella 1961 31:15:00
49. Páli Gábor 1982 30:37:00
50. Dr. Farkas Anikó 1958 48:01:00
51. Dr. Gulyás László 1960 28:53:00
52. Páli Gábor 1982 32:45:00
53. Szabó Benjámin 1994 28:27:00
54. Dr. Gulyás László 1960 29:28:00
55. Dr. Bitskey István 1941 26:11:00
56. Legoza József 1987 26:11:00
57. Torkos Sándor 1947 23:57:00
58. Dr. Molnár Levente 1957 28:45:00
59. Dr. Gacsályi Éva 1960 33:13:00
60. Kötény Krisztina 1990 22:28:00
61. Godó János 1964 30:56:00
62. Kiss Attila 1974 25:24:00
63. Szabó Benjámin 1994 27:04:00
64. Dr. Gyürky Kata 1976 28:46:00
65. Radics István 1974 29:38:00
66. Dr. Gyürky Kata 1976 29:35:00
67. Dr. Telek Andrea 1977 22:35:00
68. Dr. Gulyás László 1960 28:33:00
69. Kiss Attila 1974 25:25:00
70. Birócsák Péter 1976 26:09:00
71. Dr. Telek Andrea 1977 26:22:00
72. Radics István 1974 30:34:00
73. Kiss Attila 1974 23:53:00
  Dr. Telek Andrea *1087 m töredék táv 1977 *23:38 1050 m-nél




Debrecen, 2008. május 20. 17:45 Dr. Rentka László
a Debreceni Szenior Úszó Klub elnöke
mobil: 06-30-742-52-44
e-mail: rentkaszenior@freemail.hu
rentkaszenior1@gmail.com
honlap: www.magyar.sport.hu/uszas
honlap: dszuk.freeweb.hu