Sárkány Ákos úszóeredményei a neten




Sárkány Ákossal és húgával, Líviával 2007-ben a soproni és a dunaújvárosi 24 órás váltóúszásokon találkoztam. Ákossal Zalaegerszegen is „összefutottunk”. Természetesen nem mulasztottam el ecsetelni előttük az úszásban rejlő további lehetőségeket, elsősorban a szenior „medencei” versenyek adta erőpróbák szépségét. Sárkány Ákos 2008. január 1-jétől csatlakozott a Debreceni Szenior Úszó Klubhoz, január 12-én, Gyulán 200 m és 800 m gyorson mutatkozik be színeinkben. Mint a bemutatkozó írásában említi, úszó múltja nincs. Van viszont kedve és bátorsága! Több hosszútávú nyíltvízi eredményére bukkantam, és a zalaegerszegi váltószereplését is mellékelem. Az utóbbi eredménylistán két korábbi belépőnk, Bujna Lilla és Füzi Medve László neve is szerepel. A szarvasi 24 órás váltóúszásról közölt írás pedig Ákos szekszárdi szervezői képességét sejteti (lehet valaki próféta a saját városában is…) A szarvasi 24 órás verseny a debreceni Rövidpályás Úszó EB ideje alatt volt, a debreceni csapat ezért elvetette a váltóúszáson való szereplést. Majd 2008-ban…



Debrecen, 2008. január 06.
Dr. Rentka László